Nyitott kapuk napja: 2017. november 13. és 15.

További információ: JPG formátum

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019 tanévre: PDF formátum

www.kollegium-derecske.sulinet.hu

Kollégiumunk az I. Rákóczi György Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium intézményegységeként működik. A Lorántffy Zsuzsanna nevet 1989-ben vettük fel. A kollégium diákjai az iskola tanulói közül kerülnek ki. Az 1989-ben épült kollégiumi épület az iskola közelében, a Köztársaság utca 99. szám alatt található. Az eredetileg 64 fő elhelyezésére alkalmas két emeletes épületben 4-5 fős szobákban helyezzük el a tanulókat. Emeletenként közös zuhanyzó, WC és konyha-étkező áll a tanulók rendelkezésére.

 

Felszereltségünkről

A 4-5fős, egyszemélyes és emeletes ágyakkal, íróasztalokkal, könyvespolcokkal, székekkel, éjjeli lámpákkal és beépített szekrényekkel felszerelt szobákban telefon is található. A szobák külön, biztonsági kulccsal zárhatók. A konyhákban mikrohullámú- és melegszendvics-sütő, teafőző, villanyrezsó és hűtőgép is található. A földszinten kulccsal zárható rekeszes nagy hűtőszekrény áll a tanulók rendelkezésére.
Új, 22 munkaállomással felszerelt Számítógépterem és könyvtár járul hozzá a tanulók hatékonyabb felkészüléséhez és a szabadidő hasznos eltöltéséhez. A délutáni szilenciumok alkalmával TV-vel és DVD-lejátszóval felszerelt tanulószobákban készülnek fel másnapra a diákok tanári felügyelet és segítségnyújtás mellett. 
Szabadidejükben lehetőségük van tévézésre, filmnézésre, internetezésre és sportolásra is. A kollégium alagsorában kialakított klubteremben pingpongasztal és asztali cso-csó áll a tanulók rendelkezésére. Kollégium udvarán bitumenes focipálya, a közeli sportcsarnokban jól felszerelt konditerem, a gimnázium épületében tornaterem, illetve a kollégium szomszédságában egy teniszpálya található. Tanulóink közül sokan járnak heti rendszerességgel különböző edzésekre: kézilabda, foci, boksz, kung-fu, kosárlabda.

 

Kollégiumi Házirend

A tanulók a Kollégiumi Házirend szabályai szerint vesznek részt a kollégium életében. A házirend tartalmazza a tanulók pontos napirendjét és az együttélés szabályait. Ezek betartása minden lakó számára kötelező.

 

Oktató és nevelőmunka

A kollégium fő feladata -a diákok elhelyezése mellett- az iskolai oktató munka kiegészítése, megalapozása, az iskolai tanulás elősegítése. A délutáni és az esti szilenciumok alkalmával nevelőtanárok segítik és felügyelik a tanulók felkészülését. Lehetőség van a gyengébb képességű tanulók korrepetálása mellett a tehetséges tanulók támogatására is. 
Az oktatás mellett a nevelés is hangsúlyos szerepet játszik a kollégiumban folyó munkában. A diákok csoportfoglalkozásokon vesznek részt heti rendszerességgel, ahol a csoportvezető nevelőtanárok a -családi nevelés kiegészítéseként- a tanulók neveltségi szintjének emeléséhez járulnak hozzá. 
Kötelezően választható foglalkozások alkalmával lehetőség nyílik a diákok számára, hogy érdeklődésüknek megfelelő elfoglaltságot találjanak. Jelenleg Életmód-, Kézműves-, Történelem-és Német-szakkör és Tömegsport működik. A diákélet színesebbé tételét a kollégiumban hagyományosan megrendezett programokkal biztosítjuk. A programok szervezését a kollégiumi Diákönkormányzat végzi a nevelőtanárok irányításával. Hagyományos rendezvényeink között szerepelnek: Elsősavató, Kolifoci- és pingpongbajnokság, Kolimikulás, Karácsonyi vacsora, Koli-farsang, Valentin-nap és a Koliballagás.

 

Az ellátásról

A kollégiumban lakó diákok napi négyszeri étkezést vesznek igénybe (reggeli, tízórai, ebéd és vacsora). Az étkezésekre a gimnázium épületében található ebédlőben kerül sor. A térítési díjat minden hónap utolsó hetében kell az iskola gazdasági irodájában befizetni. Az esetleges kedvezményekre jogosító igazolásokat a kollégiumba való beköltözéskor kell a tanulóknak magukkal hozni. A kollégium biztosít ágyneműt (paplant és párnát), de mindenkinek önállóan kell a huzatról gondoskodnia. A közös helyiségek mellett a szobák takarítását takarítónő, a technikai dolgok felügyeletét és javítását karbantartó végzi.

 

Jelentkezés és bekerülés

A kollégiumi elhelyezés igényét elsőként az iskolába történő jelentkezéskor a jelentkezési lapon kell jelezni. A felvételi eljárások után az iskolába felvételt nyert tanulók a beiratkozás alkalmával Kollégiumi felvételi kérelmet töltenek ki. A jelentkezőket az iskola és a kollégium vezetősége bizonyos szempontsor alapján rangsorolja, majd az elhelyezést nyert tanulókat írásban értesíti. A kollégiumba fel nem vett tanulókat várakozólistán tartjuk nyilván. Amennyiben hely üresedik meg a kollégiumban, a várakozólistán szereplőket értesítjük. A kollégiumi felvétel egy tanévre szól, a jelentkezést minden tanév végén meg kell újítani.

 

Alapítványunk

A kollégium támogatására az iskolai alapítványon és személyes felajánlásokon keresztül van lehetőség. Az így befolyt összegeket és felajánlásokat a tanulók támogatására, programok szervezésére és a kollégium komfortosabbá tételére fordítjuk.

 

Elérhetőségeink
Címünk: 
Lorántffy Zsuzsanna Kollégium 
4130. Derecske 
Köztársaság utca 99. sz. 
Tel.: 54/ 410-074 
E-mail: lorantffy@kollégium-derecske.sulinet.hu